A versengés csapdája (Ecohun)

Lehet, hogy azért írok ezt a bejegyzést, mert van valami, amivel többet birtokolok, mint mások. De az is igaz, hogy máshoz képest sok minden hiányzik nekem. Ezért szeretnék néhány gondolatot megosztani a "összehasonlítás" témájáról.

Nem tudom, hogy ez mindenhol így van-e a világon, de a koreai társadalomban különösen sok az összehasonlítás. Többet kell birtokolnom, mint te. Ezért van az a régi mondás, hogy "Ha a rokonom vásárol földet, az fáj a gyomromnak", vagyis állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, és úgy gondoljuk, hogy többet kell birtokolnunk, mint ők.

A nyugati társadalmakban általában a saját gondolataink, életünk és boldogságunk fontosabb, mint a másokkal való összehasonlítás. A boldogság mércéje nem a másokkal való összehasonlításból fakad. Úgy tűnik, a boldogságot a jelenlegi helyzetünkben, a családdal való életünkben találjuk meg. A mi boldogságunk gyakran a pénzből indul ki. Végül a föld fogalma is tőke.

"Jobb autó, nagyobb autó, nagyobb ház, fényűző ruhák, ékszerek, táskák, mint másoknak. Az a barátom egy nagyvállalatnál dolgozik, ennyi a fizetése, a szomszéd fiú egy másik cégnél dolgozik, de nekünk, a fiamnak, az életemnek, a bankszámlámnak, a házamnak, az autómnak csak ennyi van."

Ezek a gondolataink és panaszok. Aggódom, hogy meddig, mikor fogunk így tovább élni az összehasonlítgatással. Én is ezeket a panaszokat ismételgetem ma is. Szeretnék megszabadulni tőle.

Furcsa, hogy mindig csak a gazdagabbakkal hasonlítjuk össze magunkat. Nem hasonlítjuk össze magunkat a szegényebbekkel, a kevésbé tehetősekkel. Nem gondolunk azokra, akiknek még kevesebb van, például Afrikában vagy Észak-Koreában, akik éhen halnak. Ők is emberek, csak nem Koreában, hanem Afrikában vagy Észak-Koreában születtek.

Ha az ő életükkel hasonlítjuk össze a miénket, nem lehetünk hálásak az életünkért. Van nekik Mercedesük? Van 32 négyzetméteres lakás? Van Samsung vagy SK vállalatnál betöltött pozíciójuk? Ők egy szem rizs miatt aggódnak és szenvednek.

Nagyon jó dolog, ha az összehasonlítás révén fejlődünk és növekszünk. De ügyelnünk kell arra, hogy az összehasonlítás ne menjen túlzásba, és ne vezessen csalódáshoz, kétségbeeséshez, kapzsisághoz, mohósághoz, lopáshoz, kritizáláshoz vagy bűncselekményhez.

Remélem, hogy elterjed a pozitív kultúra, amelyben hálásak vagyunk a jelenért, függetlenül attól, hogy kevés követőnk van-e, kevesen olvassák-e a bejegyzéseinket, vagy nem jók-e az eredményeink, és ez a hála segít felállni és növekedni, valamint megosztani, amit birtokolunk.