[EkoHun] Egyszerűen csak az én írásaim

Sűrűn találkoztam Song Gil-yeong író előadásaival, könyvével és a hozzá kapcsolódó történetekkel. A lényeg az, hogy "én"-ként szólítsanak meg. Nem mint valamilyen munkát végző "én", nem mint Lee Sang-hun értékesítő, hanem egyszerűen Lee Sang-hun, aki értékesítési munkát végez.

Fontos dolog ez. Hiszen a mesterséges intelligencia fenyegeti a munkánkat. A gazdasági visszaesés és az alacsony születésszám miatt a jövőbeli növekedési hajtóerők bizonytalanok, és a munkánk fennmaradása is veszélyben van. Ezért válik olyan fontossá a saját értékünk.

Ebben a helyzetben azon töprengek, hogy miről is beszéljek, milyen szakértelmemet használjam fel, hogy láthatóvá váljak, és "én"-ként ismerjenek meg. Figyelemmel kísérem a közösségi médiában és az interneten, hogy az emberek milyen szakértelmet használnak fel, és milyen történeteket osztanak meg. Mindeközben komoly túlélési aggályokkal küszködöm.

Én is küszködök ezzel a kérdéssel. Komolyan gondolkodom rajta. De minél többet gondolkodom, annál inkább összehasonlítom magam másokkal. Ők milyen jól mennek, milyen különleges szakértelmükkel rendelkeznek, nekem miért nincs ilyen? Ők milyen ragyogó szólamokkal érintik meg az emberek szívét, nekem miért nincs ilyen képességem? Ők már rengeteg követővel rendelkeznek, és ezzel értéket teremtenek, én meg mit csinálok?

A belső válaszom az, hogy csak írjam a saját írásaimat. Éljem a saját életemet. Nincs szükség arra, hogy bizonyítsak valakinek, hogy elismerjenek, vagy hogy feltűnő legyek. Meg kell mutatnom az őszinte történetemet, a valódi énemet.

Van, aki az írásból él. Van, aki nem. Nem muszáj mindenkinek így élnie. Élni kell a saját talentumunkkal. Én pedig úgy döntöttem, hogy szeretem az írásomat, a küllememet és a gondolataimat.